Időpont: 2017.06.1.1
Táv: 2X21K
Szint: hát a ligeti kátyúkból sok összejöhetett…
Helyszín: Városliget fel nem ásott szegletei
Taknyolás: 0
Tömegfaktor: nagy
Érzés: 9/10
Katica: volt, most éppen nagycica (=tigris)
Ahogyan azt néhány olvasóm tudja (hárman a négyből), a félmaraton nem a kedvencem. Valahogy nem sok jó emlékem van eddig ilyen távokról. (Mondjuk az is igaz, hogy nem sok emlékem van bármilyen távokról.) Racionalizálni is tudom ezt az ellenszenvet: nem elég hosszú ahhoz, hogy bekattanjon valami, viszont elég rövid ahhoz, hogy gyorsan kelljen futni. És – mint tudjuk – a gyors futás igazán nem az erősségem, a kevésbé gyorsat viszont sokáig tudom tartani.
Nem készültem semmit. Illetve annyit, hogy direkt a kánikulában csináltam a hosszú futásokat (szám szerint kettőt, csiga tempóban) a Kinizsi utáni 2 hétben. Természetesen semmi tempo, semmi pulzus check, semmi interval, vagy bármi kis apróság, ami a gyorsulást segítette volna. Viszont nagyon jókat futottam, és termszetesen semmit nem pihentem.
Ennek megfelelpen egészen gyorsan futottam (magamhoz képest) és a futás minden percétn élveztem, egyedül a kánikula okozott némi fejfájást. Reggel semmi kedvem nem volt az egáészhez, mert izgultam Norvégia miatt meg még 1-2 más dolog is nyomasztott, amit inkább nem ecsetelnék. A 11-es rajnál már kinn voltam (sikerült kisétálni ezt a 300 métert), és lelkesen ordítottam Krisztinek, hogy GO VEGÁN!
Kicsit paráztam, hogy már a váltás előtt napszúrást kapok, de azt megvártam, míg Szabi beért (miután reggel már lenyomott egy egyénit, váltóban is megtolta egy körrel), mert nála volt a pólóm meg a rajtszámom. Ez után még szurkoltam kicsit, megvártam, míg Kriszti megkezdte a 2. kört, de aztán Szabi futott vele szépen, kb. a végéig, így én az árnyékban pihentem. Találkoztam persze pár ismerőssel, köztük Csabával is, de a várakozás eléggé felőrölt, és mire sorrakerültem már igencsak leült a harci kedvem.
De aztán futni kezdtem és persze ez megváltozott. Nagyon hamar jó hangulatba kerültem és lavíroztam a tömegben. Futás közben is szembe jött pár ismerős arc, meg pár olyan, akit szívesen ismernék. Az első kör hamar eltelt, természetesen nem ittam, viszont 2 pohár vizet is a nyakamba öntöttem. A második körben a Kertemből éppen három jól megtermett fiatalember sétált keresztbe a jól megpakolt tányérjával, de könnyen kikerültem őket egy “jó étvágyat” kíséretében. Persze, éhes voltam, de nem giga hústorony szendvicsre. Mondjuk banánt sem ettem, mert elfelejtettem, hogy a 2 fős váltók bemehetnek az egyéni frissítő zónába, ahol a kaja volt. Ebben a körben már ittam azért, és Szabiék lelkesen önöttek nyakon vízzel, ami kb. életmentő volt. Egyébként minden körben lelkesen szurkoltak és locsoltak, ahogy kell, de valamiért úgy tűnt, az utóbbit jobban élvezik.
A harmadik körben új erőre kaptam, és csórtam magamnak banánt a frissítőponton – mint később kiderült, jogosan. Az új erőt egyébként abból nyertem, hogy Detti és Ádám egyszer csak megjelent a pálya szélén, ráadásul Szafival, meg Ádám unokaöccsével és unokahúgával. Ilyen cuki szurkolótáborom még sosem volt. Meg is látszott, mert még a végén is kb. gyorsabban futottam, mint egy átlag hajnalon a sziget első kilijén (ami nekem ugye a 6.) Meg hát… van annak valami sajátos bája, amikor a barátaid a Kertemből egy sör mellől integetnek a visszafordító után…
20félnél is vidáman - köszi a fotót Á. Kriszti :)
A célba már Krisztivel együtt futottunk be, és nagyon örültünk magunknak, amikor a csapatnév többször is elhangzott – ezen a héten biztos több szójajoghurt fogy, szívesen Alpro.
Mellesleg 14-ek lettünk a női csapatok között a 43-ból, és mi voltunk az egyetlen két fős női váltó. Nagy dolog ez nekünk. Főleg, hogy a csapat egyik tagja zsenge gimnazista éveiben 800 métert is alig tudott végiggurulni az éves feelméréseken a teljes tornatanári kar és a fél évfolyam buzdítása ellenére.
Kriszti duplán ügyes volt ezzel a futással: egyrészt, hogy kitalálta, hogy nevezzünk, másrészt ahogy futott, mert nagyon szépen teljesítette a távot, és a váltáskor olyan friss volt, mint a harmat. Jah, és van egy harmadik dolog: a csodás pólók is az Ő keze munkáját dícsérik. Örülök, hogy átragadt rám is a lelkesedése, csakis így érdemes ;)
Nem hülyeség ez a csapatosdi.
