Időpont: 2017.09.23

Táv: 1,5K

Szint: csak a kátyúk

Helyszín: Városliget

Taknyolás: 0

Tömegfaktor: ajjaj

Érzés: 8/10

Katica: nem jött, pedig ott lett volna a helye

Szerettünk volna Krisztivel futni megint egy közöset, de sajnos a maratonokon sajna totál madárnak néztek minket. Az emu amúgy beleférne, vagy az a cuki kis pörgőlábú, aki a prérifarkast idegesíti, de az már kevésbé, hogy kifizettessék velünk 1,5-2x a nevezést.

Így hát a szélsőségek embere gyorsan keresett más opciót, és megragadta az alkalmat, hogy egy héttel élete leghosszabb futása után fussa meg a legrövidebbet: Erzsébetváros csodás futónapján, a Városligetben. Kellett még egy harmadik ember, és mivel ez a név már bevált, egy másik Krisztit kértem meg, hogy csatlakozzon hozzánk. Kapott Ő is szép pólót, meg lelkesítést, ahogy kell.

Szóval lementem ide a kertbe, aztán futottam egy 1,5 km-t. Arra sem volt elég, hogy bemelegedjek, de legalább jókat nevetgéltem, és néhány kiskorú jelenlétében megalkottam a “basszasadkrisztike szituáció” fogalmát. Erre nem vagyok büszke, de nagyon szépen váltottunk.

A befutó csomagban amúgy csak az alma volt vegán. Azt elrágcsálva összeállt a nagy terv: éppen Szabit faggattam az UB taktikáról (darabokban vagy egyben? – gondolom nem nehéz kitalálni, én melyikre szavazok), és ekkor megszületett: Krisztián hatvanasa mellé (igen basszus, nekem elveim vannak) Kriszti is beszáll három félmaratonnal keretezve a mi futásainkat, és meg is van a tuti nevező 3 fős csapatunk. Elmondhatatlan eufóriában lebegek azóta is, amikor erre gondolok. És amúgy nem vagyok magam alatt.

Aztán jöttek az iskolások, megijedtem, és hazajöttem.