Időpont: 2017.12.29

Táv: 27 (=33)

Szint: 1200

Helyszín: Dorog-Mogyibánya, meg vissza

Taknyolás: 0

Tömegfaktor: hát… szemből sokan jöttek

Érzés: 6/10

Tudom, azt mondtam, hogy talán Sziveszterig nyugton maradok, de a “talán”-on volt a hangsúly.

Először is: a szabadság mint minden évben, most is meghülyített. Hiszen ilyenkor végre azt csinálok, amit akarok, és ez minden esetben a mozgás. Amíg ki nem fekszem, mert akkor olvasok, és repjegyeket nézek, utazási álmokat szövögetek. Utóbbi lett a “vesztem”.

Szóval hajnali 3-ig (!!!) az eljövendő évek utazásait terveztem. Kilóméterről… bocsánat, mérföldről mérföldre tanulmányoztam a híresebb skót túrautakat, míg össze nem állt egy monumentális terv, amiről sajnos már nem vagyok hajlandó lemondani, ám ez azzal jár, hogy 2018-ban Kanada vagy ez. Meg még kitaláltam 4-5 helyet ahová muszáj elmennem, hogy felmásszak egy hegyre, ezzel ment el az idő hajnalig, és így aludtam végül 4 órát.

Reggel szépen kivonatoztam Dorogra, természetesen ezúttal sem maradt el a “bemelegítés”, csak most nem a Keletibe rohantam teljes menetfelszereléssel, hanem a munkahelyig tekertem a brutális szembeszélben full izomból, majd onnan rohantam be a Nyugatiba. Szerencsére a MÁV-ban mindig lehet bízni, és – bár pont elértem a vonatot indulási időre – azért majdnem 20 perccel később is indultunk.

Elvileg 10-ig lehetett volna rajtolni a Molnár sörözőből, ami nagyon kellemes emlékeket ébresztett bennem az imádott Iszinik-es túráról. Nyilván negyed 11-kor indultam el. Ez hiba volt, mert így utolsóként – ráadásul úgy, hogy szinte senki nem volt előttem látótávolságban - elég nehéz volt nem letérni a kijelölt útvonalról. Jó, igazából nem is sikerült nem letérni.

Az elején gigasár volt, aztán a Getén valamivel jobb volt a helyzet, de ettől még lefelé atomszívás maradt, ahogy kell. Amúgy fenn a hegyen nagyon kedves pontőrök voltak, a gazdi is és a kuytus is. Leérve sikerült total eltévedni és jó 2.5-3 km-t teljesen más irányba menni, mint kellett volna. Hiába volt leírva a szalagozás teljes antológiája az itinerben (meg az, hogy vigyázzunk a Gete lábánál), én azért csak lelkesen követtem a “Police” szalagozást egy jó darabig. Aztán megtekintettem a Kinizsis tracket a telefonomban, és rájöttem, hogy ez is nagyon szép rész, de köze nincs az útvonalhoz.

Miközben visszakocogtam oda, ahol letértem a helyes útról, azon gondolkodtam, vajon a söprű, akitől a rajtban egy “Léci ne söpörj be!”-vel köszöntem el - és aki vélhetően max. 20 percre lehetett mögöttem a látássérült sportárssal, akit kísért - leelőzött-e már idő közben. Le. Hegyeskőnél a nagyjából 80. Szembejövő tájékoztatott, hogy jó lesz ha belehúzok, mert bizony a seprű már elhaladt itt úgy negyedórája. Nevezzetek lázadónak, de a helyzet az, hogy pontosan tudtam, hogy pontzárásig még mindenhová odaérek, így nem aggódtam, de egy kcisit azért jobban iparkodtam.

Végül Mogyibányára 1 órával a hivatalos zárás előtt értem, előtte a tokodi etetőpontnál az arcomba toltam egy lekváros kenyércsücsköt. A Kakukkban ott volt a söprű, és mondták, hogy menjek majd vele, de én kikönyörögtem, hogy várják meg, amíg elmegyek a mosdóba, aztán kirontottam a kocsmából és futásnak eredtem. Elkocogtam Tokodig, ahol már pakoltak, aztán lazábbra vettem egészen a Hegyeskőig, ahol persze csomó szalag nem volt már kinn (viszont volt pár Iszinikes fényvisszaverő). Most lehet, hogy én vagyok tök hülye, de ott van két szakasz, ami teljesen egyforma és soha nem tudom, mere kell menni. (Amúgy jobbra.) Bár elrontani annyira nem lehet, mert legfeljebb az ember tesz egy Tokodi kitérőt a szántóföld helyett, ami ennél a túránál hivatalos opció is volt egyébként.

Minden esetre én a szántőföldön mentem, mert ott jobban ki tudtam élvezni az orkán erejű szél minden előnyét. Az összeset, ami van neki. Meg ott azért még egyszer el is tudtam tévedni: természetesen egy jó erős lefelébe néztem bele, hogy legyen hová visszamászni. Még előtte éppen leért egy kiránduló pár, melynek a férfi tagja nagyon aggódott értem, hiszen sötét lesz, mire felérek. Így inkább a nőt kérdeztem meg, hogy nem látott-e egy “katona ruhás embert és egy láttássérültet gyorsan haladni mostanában”. De nem.

Miután megmásztam a Getét a kedvenc odalamról, kicsit gyönyörködtem a látványben, megkerestem újra az ottani pontot, mert visszafelé kódot kellett leolvasni, és meghatódtam, hogy milyen szép itt, és mennyire megérte megint egész nap menni ezért a naplementéért. Ekkor hangokat hallottam, mejd egy “Nem söpörhetsz be!”-vel ismét futásnak kellett erednem.

Innen már nem volt sok. Elhaladtam pár gyalogos mellett, és mire Dorogra értem, be is sötétedett. A célban volt mézeskalács, amit nyilván nem ettem, mert – bármilyen gonddal is készítették el azt a sok szép sütit, a méz még mindig nem vegán. Beszélgettem Ágotával a szervezésről, hogy jó volt, meg ajánlottam neki vegán filmeket. Amúgy elég menők, mert a lánya saját döntéséből vegetáriánus. És a szülinapunk is tök közel van. Nincsenek véletlenek. De ez az.

Hazafelé tök nem a jó oldalon állt meg a vonat, de azért felfért rá a szokásos boldogság-érzet, amit ilyen alkalmakkor összeszedek.

Cica volt a dorogi vasúti kereszteződésnél. El is beszélgettem vele, hogy itt bóklászni igen veszélyes egy magafajta fekete szépségnek.