Nem vagyok az a nagy ünneplős típus. Imádok ugyan nosztalgiázni, de a szelektív memória okozta eufóriaérzés bármikor rám tud törni, dátumtól függetlenül, és olyankor bizony a totális meghatottságig át tudom élni a megszépült pillanatokat, túláradó érzelmekkel, meg könnyekkel, meg minden – ahogy szoktam. Ne irigyeljetek, mert nem olyan jó, mint amilyennek hangzik.

A saját szülinapomat is totálisan leszarom, idén például úgy ünnepeltem, hogy bemenetem az új munkahelyemre – kb. a 10. munkanapom volt ott – és senkinek nem szóltam egy büdös szót sem. Oké, a régi munkahelyemre nem mentem be előző évben, mert a Dettivel filmeztem. De van azért olyan évforduló, ami még nekem is számít. Szeretem például a Szilvesztert, mert szépen mérlegre tehetem az előző évet, és álmodozhatok a következőről. Igazából elég lenne csak ilyenkor foglalkozni a múlttal és a jövővel ilyen mélységig – de hol vagyok én ettől. Meg az utóbbi években a Budapest Maraton is fontos évforduló lett. Tudom, sokan szmogfutásnak hívják, meg aszfalt és inkább főleg beton, és tömeg, és jaj. És szerintem is, mindez nagy jaj, ugyanakkor mégsem tudom kihagyni.

Idén már két napos ez a spár. S minthogy ide költöztem a rajt mellé – és Isten látja lelkemet, ez nem volt szempont a lakás választásnál – ma, amikor kimenetem pár órára, folyamatosan jöttek szembe velem a boldog emberek éremmel a nyakukban. Fogalmam sincs, milyen távok voltak ma. Az biztos, hogy benne volt az a kis táv is, amit én futottam 3 éve, miután az Andrássyn szembe jött velem a maratoni mezőny, és elhatároztam, hogy nekem ez a menőségi faktor kell. Remélem a mai érmesek is úgy járnak, mint én, ezt szívből kívánom nekik.

Szóval ma végiggondoltam, hogy mit is sikerült azóta, és hát, nem mondom, hogy elégedett vagyok, de az tuti, hogy csinálom, amit elterveztem, és holnap megint ott leszek,és igyekszem minden percét élvezni. Meg beneveztünk az UB-re és jövöre ott is ott leszek, meg még idén előtte sok más futáson és túrán is. Ez ma nem tűnik akkora számnak, igazából ez már a természetes számomra, de három éve, ha valaki azt mondja nekem, hogy az lesz a kedvenc időtöltésem, hogy egész napokat baszatom a tűző napon, meg semmi közepén, meg éjjel is a sötét erdőben, és nem valami embervadászatos reality zsíros gázsijáért, vagy a világ összes cicájának megmentéséért, hanem total önszántamból, hát tutira szétröhögöm magam, és valami cinikus és lekezelő mondattal ott is hagyom az elmebetegjét. Szerencse, hogy az ember nem fordulhat sarkon, és hagyhatja ott saját magát. Meg az is, hogy akkor még egy napon volt minden táv. Mert az időzítés, az minden.