Erdőkövesd Challenge – egyből első
2017. augusztus 19. írta: Nemkönnyűeset

Erdőkövesd Challenge – egyből első

Időpont: 2017.08.13

Táv: 46 (=49)

Szint: 1200 vagy 1800, ki tudja?

Helyszín: Erdőkövesd

Taknyolás: zéró

Tömegfaktor: semmi

Érzés: 10/10

Katica: csak original

 

Úgy terveztem, hogy majd milyen remekül megkezdem a strandolás-hesszelés-szörfözés szentháromságot már pénteken, megfejelem egy tókörrel, aztán Velencéről hazatérve vasárnap túrázunk egyet Szafi kutyussal, akinek éppen most én vagyok az egyik szittere.

Na. Hát nem. Mivel az előrejelzések szerint viharos, záporokkal teli és kiábrándítóan borongós időre lehetett számítani, csütörtökön ismét sikerült impulzusneveznem egy futásra, amiről addig a pillanatig nem is tudtam, hogy létezik (ez persze engem minősít). Jó okom nem volt rá egyébként, hogy miért szeretnék nekifutni egy 50-esnek. De mondjuk hiányzott az erdő az idegrendszeremnek. Meg a kaland.

Utóbbiból már a pénteki leutazáskor kaptam némi előleget. Csak annyit mondok: Volán busz. Oké, nem csak ennyit mondok. Nem vagyok egy nagy távolsági buszozó, általában megoldom vonattal, vagy bárhogy máshogy, de most sajnos nem sikerült. Szóval a Hungária körúton vártam majdnem egy órát a buszra – kivételesen nem azért mert az előzőt lekéstem, hanem mert otthonról gyalog mentem, és túlparáztam a dolgot – majd “félkor” elkezdtek jönni a buszok, amiken olyan táblák, feliratok voltak, hogy azok alapján kb. csak az találja ki, hogy melyikre is kellene szállnia, aki már a kiokádott bűz színéről és sűrűségéről megismeri a járművet. Ekkorra egyébként már 4, azaz NÉGY db telefonhívás segítségével sikerült megtudnom, hogy kell-e előre jegyet venni (mert nem, ezt sem tudom magamtól születésem óta, és nem szégyellem). Szerencsére nem, de ha nincs hely akkor jaj nekem. Na most volt hely. Szerencsére? Sajnos? Nem is tudom, döntse el ki-ki saját ízlés szerint, miután elképzelte, milyen érzés a full bedugult autópályán (péntek; Magyarország), egy légkondi nélküli buszon utazni, ami a dugó elmúltával is csak kb. 40-el bírt menni. Bizony, gyanús volt, hogy a leálló sávban megyünk már egy ideje, majd pedig az egyik felhajtónál a forgalom elől elzárt területen parkolva a sofőr kiszállt (igen, az autópályán) és szépen komótosan, kesztyűvel a kezén elkezdett turkálni a buszban. Én azért lemásztam (mert bizony, légkondi nélküli fenn ülős buszon vagyunk) és az orromat kidugva a buszból megkérdeztem, hogy “elnézést, rossz a busz?” Amire persze az volt a válasz, hogy “úgy tűnik”, majd még reményét fejezte ki, hogy elérünk a végállomásig… Útközben, a zötykölődő privát szauna fülledt hangulatában összebarátkoztam egy sráccal, aki táncos, és kb. minden héten így megy haza Ózdra, mert régen volt vonat, de már nincs. Jófej volt, és abszolút megértettem, hogy azokat a kifejezéseket használta, amiket.

A kis balkáni ízelítő után szépen leszálltam Pétervásárán. Mert ez a neve. Innen pár km sétára volt aznap esti célom, az erdőkövesdi sportpálya, a két települést csak egy tábla választja el. Szóval Pétervásárán sok kedves ember lakik, akik nagyon szeretnek napozni, de sajnos DM-et nem láttam, így azt gondolom, valószínűleg naptejhez nem jutnak hozzá. Ezen kívül nagyon szeretik a sárgarépát, és minden bizonnyal gyermmekkoruk óta előszeretettel fogyasztják, melynek eredményét szívesen demonstrálják is, ha egy nő este fél 8-kor egyedül, rövidnadrágban végigvonul a faluban (városban?). Minden esetre azt megértettem, hogy miért mondta korábban a telefonba Ádám (az esemény főszervezője, akihez volt pár kérdésem az eseménnyel kapcsolatban), hogy a polgárőrség szolgálatban lesz.

dsc_0172.JPG

Szóval megérkeztem palócföldre. Már itt büszke voltam magamra, hogy sikerült megérkezni a sportpályára, és ezzel együtt azért elgondolkodtam, hogy milyen infrastruktúra van már erre, hogy egy darab szökőévente járó busszal lehet idejutni (tudom, tanuljak meg vezetni). A fogadtatás rendkívül kedves volt. Amit megérkeztem és lepakoltam Bea (Ádám barátnője) már kérdezte is, hogy mit segítsen, és nem Ő volt az egyetlen. Rajtam kívül ugyan csak egy versenyző volt még ott, de a helyiek szép nagy társasággal képviselték magukat és már kezdődött a buli. Kitettük a függőágyat meg a sátrat, picit beszélgettünk még, aztán én viszonylag korán lefeküdtem aludni. Sajna hajnali 3 körül be kellett költöznöm a sátorba, mert a nappali hőség után rettentő hideg lett, de szerencsére a sátor jó fülledt volt.

Jól aludtam, de reggel azt sem tudtam kb. hol vagyok. Ez a nap is olyan volt, amit otthoni körülmények között jó eséllyel pihenéssel töltöttem volna. De nem otthon voltam. Kissé átfagyva bóklásztam a már friss és üde szervezők között és a túrázók is lassan érkeztek és rajtoltak el sorban. Meleg teát iszogattal és magamra tettem még a hálózsákot, illetve azon morfondíroztam, vajon észrevenné-e valaki, ha inkább visszafeküdnék a sátorba. Beszélgettem Krisztiánnal, a kocsmárossal, aki nem iszik és nem dohányzik, és imádja a családját. Nagyon örültem, hogy megosztotta elem a történetét. Aztán meghallottam egy hangot a hátam mögül, aminek nagyon örültem, és kicsit felpörögtem.

Mire átöltöztem és összeszedtem a napi cuccot már igencsak közel voltunk a reggel 8:05-ös rajthoz. Ám végül nem sikerült leésnem, ami egyébként simán megtörténhet velem akkor is, ha már előző nap érkezem. Az itteni pályán az 50 az 2X25. Illetve egyszer 25 aztán meg kicsit kevesebb. A táj nagyon szép volt, gyönyörű eredei ösvényeken mentünk, és viszonylag kevés nyílt terepen, ahol a már igencsak intenzíven dolgozó nap égethetett volna. Itt csak egyszer tévedtünk el Gáborral, akivel az első 5-km-en sikerült megismerkednem, és akinek volt az óráján térkép, de állítólag engem nézett. Nem kellett volna. Ahogy a 10 perc után elhagzott ‘van barátod?’ kérdésre sem kellett volna az igazat válaszolnom. Az első 25-ön egyébként nagyon sokat mentünk együtt, és bár kicsit korainak éreztem, hogy 20-nál azon szenbedünk, hogy emelkedő jön, viszonylag jól viseltem az általam igen kedvelt magányos haladás hiányát.

25-ig 2 checkpoint volt csak, és azt gondoltam, mivel gyakorlatilag a rajt/célig visz vissza a pálya, majd ott leöntik a kis buksimat némi hidegvízzel. Sajna csak elméletileg vitt vissza odáig az út, ugyanis picivel előtte meg kellett kezdeni a második szakaszt, nem kanyarodtunk vissza odáig. Itt volt egy kis aszfalt, tűzött a nap és próbáltam egy kis előnyre (=magányra) szert tenni. Ennek eredménye képpen befutottam Váraszó (a szomszédos település közepéig), ahol egy motoros helyi ember – akinek köze nem volt a versenyhez – szólt, hogy meg kéne fordulni és visszamenni a főútra, mert ne mitt szoktak menni. Visszafordultam, és mikor végre odafigyeltem, és nomálisan ránéztem a térképre, akkor láttam, hogy kihagytam egy pár kilis kis kört, amit egyébként a kunkorról éppen lefutók jeleztek is. Vissza a főúton, ahol Ádámékkal találkoztam. A kocsiablakon keresztül nyakonönöttek, és mondta, hogy hagyjam a kunkort, én meg, hogy az nem úgy megy.

A kunkorba felforrt az agyvizem. Találkoztam két szimpatikus túrázóval, akiknél tök sok cucc volt, és láthatóan nagyon jól érezték magukat. De nem tuáltam őket, mert viszonylag még én is. Váraszóra (ismét) beérve ittam egy jó hideg kólát a kocsmában, míg kimérték megtöltöttem a tasakomat is. Egyébként itt kb 4 litert ittam már, csak érzékeltetendő, hogy mennyire melegem volt. Gábor egy pillanatra feltűnt a kocsma előtt, aztán total eltűnt. Innen ismér egy jókis dimbes-dombos fel-le következett. Alapvetően imádtam. Egy idő után beértem Gábort aki továbbra is rettentő demoralizálóan viselkett, néhány olyan megjegyzéssel tűzdelve, amit nem illik egy nőnek, főleg nem pár óra ismeretség után modnani, de egyáltalán nem volt kedvem ezt kifejteni neki, igazából már így is elég energiám ment el feleslegesen a témával. Párszor otthagytam, de valahogy mindig megérkezett, aztán a tónál - amit csak egyikünk került meg - elég egyértelmű volt, hogy mim a taktika. Nagyon szép kis tó volt ez, bár sajna horgásznak a partján. Itt volt az utolsó checkpoint kb. 8 km-rel a vége előtt. Kérdeztem a lányokat, hogy bírják, azt mondták, már elég fáradtak. Szembe jött Bocsi, aki egy figura, és aki nagyon szereti a sort (is), és ez általában látszik is rajta. (Ezzel együtt később futva tette meg ezt az utolsó szakaszt ő is, mert a többiek poénból otthagyták). A vége (is) nagyon jó volt. Igazából, mivel végig nem igazán siettem, csak minimálisan pusholtam magam, nem volt semmi mélypont meg nem is merültem ki annyira. Egyedül a durvább eltévedésnél voltam morci, de betömtem egy csokit és job lett. Az idegrendszerem szépen kisimult, az erdő megtette hatását, teljesen feldobódtam, jó kedvem volt és úgy éreztem, semmi sem ronthatja el a kedvem. A célba beérve óriási örömködés, mindekét részről, esküszöm, mintha hazaértem volna. (Jah nem, mert a macskáim max lebasznak, hogy hol a kaja.) Elmentem zuhanyozni, integettem a cipőmmel Zsoltnak, aki már beért addigra, mivel gyorsabban gyalogol, mint ahogy én futok. És mindeközben persze vigyorogtam, mint a tejbetök. De aztán.

Az van, hogy vannak emberek, akik egy minimális emberi kedvességből olyan következtetéseket vonnak le, amit nem kéne. Meg vannak olyanok is, akiknek ha nem ordítod az arcába, hogy hagyjál békén, akkor nem veszik a lapot, hiába próbálkozol az enyhébb lekoptató módszerek széles skálájával. Meg vannak emberek, akik azt gondolják, hogy mindenki aki férfi és kedves a másikkal, az meg akarja dugni (igen, ez egy fokkal enyhébb megfogalmazásban el is hongzott abban a fél órában, amikor szerettem volna neki örülni, hogy lefutottam 50 km-t). És vannak olyan emberek is, akik azt gondolják, hogy minden nő leghőbb vágya az élete minden egyes kis nyomorult pillanatában, hogy összejöjjön valakivel/ érdeklődjenek iránta/ foglalkozzanak vele, udvaroljanak neki/ kikezdjenek vele/ eljöjjön a herceg fehér lovon/ első látásra belészeressenek és viszont/ férjhez menjen a jövő héten - és ezek kombinációi. Nos, nem. Tudom, hogy hihetetlen, de totális mértékben hidegen hagy a téma általánosságban is, és főleg ilyen helyzetekben, ugyanis én azért mentem, hogy fussak/ vánszorogjak 50 km-t egy szép helyen. Esetleg jó társaságban. És igen, ha végigcsinálom ugyanazt, amit mindenki más, akkor azt gondolom valami undorítóan hiperfeminista módon, hogy megérdemlem ugyanazt a tiszteletet, amit mindenki más ott, aznap. Nem kérek manipulatív mondatokat, hátsó szándékokat és önző dumnákat kígyó mód odaszisszentve. És mielőtt félreértés félreértést szülne. Ez nem jelenti, hogy ha valakit kedvelek, szimpatikusnak találok, akkor ne beszélgetnék vele szívesen, vagy ne történhetne akármi is a későbbiekben, csupán azt próbálom körvonalazni, hogy ahogyan én emberként, és nem egy piaci kínálat részeként tekintek az ellenkező neműekre, úgy tőlük is erre számítok, és ha ez nem valósul meg, igen csalódott tudok lenni. Ilyenkor nézek úgy, hogy ahogy Zsolt fogalmazott kb. “kitértem előle azért, mert nem tudtam, hogy vág-e”. De hogy az én részem se maradjon el a történetben, ismét beigazolódott, hogy még igen sokat kell dolgoznom azon, hogy megfelelően kijelöljem a határaimat.

Végül Zsolt bemutatott Sanyinak, megvártuk még a szimpatikus párt, akiket az eltévedés után láttam, és úgy indultunk a főváros felé. A várakozás egyébként tiszta haszon volt, mert mindig imádok nagy túrázóktól jó sztorikat hallgatni.

Ahogy imádtam az egész napot napot a maga családias hangulatával a szép helyekkel, ahol rohangáltunk, a finom hideg kólával a kocsmában, a kedves helyi integető nénivel, a szervezők sok-sok szívből beleadott munkájával, az örömteli találkozásokkal és a kissé keserű tanulságokkal. Jó volt látni az életet újabb emberek szemszögéből, és érezni, hogy az életünk nem az iroda, meg a belváros, hanem annál sokkal-sokkal több, és nagyon sokféle más módon is lehet, mint ahogy én, mondjuk hétfőtől péntekig.

dsc_0175.JPG

Nem boldogok - mondták.

 

Jah amúgy kaptam egy érmet, mert egy női indulóból első lettem. Állítólag volt még egy nő 50-en, de neki túl meleg vizet adtak és azért nem volt kedve tovább menni, de ebben nem vagyok biztos, mert kevés az infóm.

Cica volt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemkonnyueset.blog.hu/api/trackback/id/tr3912763062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.