Preikestolen – Szószék szikla
2017. június 30. írta: Nemkönnyűeset

Preikestolen – Szószék szikla

Norvégia gyönyörű. Valahogy az ország kultúrája nem ragadott magával annyira, de a táj az tényleg nem semmi. Nem is baj, mert nem múzeumokat nézegetni mentem, hanem hegyekre mászni.

A streetart azért nagyon megy…

A Preikestolent egy rövid kis túra keretében bámultam meg. Stavangerből indulva busz+komp kombinációval közelíthető meg a túra kezdőpontja. A komphoz közel a parton van egy ilyen “játszótér” is.

Stavangerben egyébként 2 napot töltöttem, igazi szép-csúnya kikötőrváros, aki szereti a nyüzsgést és az óriási hajókat, annak szívből ajánlom – nekem nagyon tetszett a hangulata. Az (át)utazókat boltokkal, éttermekkel, kávézókkal és parkokkal váró belvárosi részen kívül azért akad 2-3 km-es körzetben kemping is – tóval, madárrezervátum jellegű vadregényes résszel. Utóbbi helyen szálltam meg egy kis hostelben, ahol a vendégszeretetért cserébe megismertettem az ott dolgozó srácot a paypass csodálatosan futurisztikus világával. (És nem, ez nem valami eufemizmus az érintéses fizetés más vállfajára…)

 

Szóval a Preikestolenhez először kompra szálltam Stavangerben. Na most itt ne a Dunakanyarban cikázó kis ladikra gondoljunk, hanem egy szép nagy járműre, ami úgy van kialakítva, és olyan látványt nyújt, hogy David Attenborough simán forgat egy filmet míg átér egyik parttól a másikig. De a Dunakanyar is szép. A kompról leszállva már nyitott ajtóval várt a busz, ami kb. 40 percig vitt a hegyekben, amik szintén nagyon csúnyák voltak.

A Preikestolenhez vezető kb. 4 km-es ösvény kezdeténél egy kis turista központ van, tóval(!), mosdóval, parkolóval, hüttével meg mindennel, ami kell. A norvégok abszolút profik ebben a turáztatás műfajban, különösen, hogy az ösvényeket is sikerül úgy kialakítani, hogy a lehető legkevesebbet nyúljanak hozzá a természethez, mégis képesek végigbaktatni rajta a spanyol nyugdíjas csoportok is. Ápropó spanyol barátaim. Mivel délelőtt a városban lófráltam és fotózgattam, kora délután értem a starthoz, így főleg szembe jöttek velem a népek. Ennek legfőbb oka az volt, hogy szerettem volna látni is valamit, lehetőleg nem a tömeget. A “Mañana, mañana.” hazájából érkezettek közül azonban akadt, akinek nem tetszett a stratégiám, s az illető oda is vetette szép mádrileño spanyolsággal, hogy “Elkéstél, kisanyám.” Gyorsan elhadartam 2 mondatban neki, hogy miért, de sajnos arra már nem volt időm, hogy hozzátegyem, ay Señor, ha világnyelv az anyanyelved, akkor óvatosan a beszológatással. Papacita.

Igen, belelóg az ujjam!

Ami az időt illeti, hosszúnadrágban indultam, amit le is vetettem az első félreeső bokorban, mert kánikula volt. Az út egyébként sziklás, de jól járható, 0 sár, de azért a kevésbé sportosak így is nagyonkat sóhajtoztak leérve, szóval ha szeretnéd sok nyelven megtanulni, hogy “na végre”, akkor hatékony módszer lehet az ösvény elején lévő térképnél elidőzni egy kicsit.

Maga az út is gyönyörű volt, ide-oda cikáztam, kimásztam ahová biztonságosnak tűnt, és lőttem pár fotót. Ez tipikusan az a szeglete a bolygónknak, ahol a hozzám hasonló fotós antitálentumok is fantasztikus képeket tudnak készíteni.

Errefelé is futogatnak…

Felérni a sziklához csodás érzés volt. Igazából az egész Norvégiai út lényege az volt számomra, hogy ezt lássam. Egyáltalán nem volt tömeg, és bármerre fordultam leesett az állam. De szó szerint. Hihetetlen, hogy ez létezik.

 

 

Tudom, hogy béna, de mivel ez elsősorban egy naőpló magamnak, el kell viselnetek. Ezen a képen egy német ember van. Kicsit keresztbe akartunk fotózni, és igen, végülis kicsit útban voltunk egymásnak. Annyira nagyon kedves volt. Megkérdezte honnan jöttem, és mondta, hogy ő meg Németországból. Közben a felesége kapaszkodott a karjába, és mondta, hogy fél (azért a tériszony itt befigyelhet), mire a férfi mondta neki, hogy ne aggódjon, semmi kincsért nem engedné el. Ez a pár pillanat mélyen bevésődött a költői emlékezetembe, mert tényleg egy ilyen szuperpozitív burok létezik ekörül az ember körül, akivel a világ eddig általam látott legszebb helyén váltottam 2 mondatot.

Elidőztem egy kicsit odafenn, aztán persze lefelé megint cikáztam össze-vissza.

Leérve a hüttében kávézgattam, és néztem a kötelező szép tavat. Nem azért, mert elfáradtam, hanem mert még nem volt kedvem visszamenni Stavangerbe, meg hát nem akartam a délután 7 órai tűző napon leégni.

Stavangerben végül jól bőrig áztam.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemkonnyueset.blog.hu/api/trackback/id/tr8312632305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.