Mi a következő?
2017. június 04. írta: Nemkönnyűeset

Mi a következő?

Ezt a kérdést szeretik feltenni nekem az emberek, akik valami csodával egyenértékű teljesítménynek gondolják a kis kalandjaimat. Ahogyan én is annak tartottam régen. “Régen”, kb. mondjuk 3 éve, de talán csak 2,5, amikor még nem az alapján tartottam számon az időt, a dátumokat, hogy mikor mit futok vagy túrázok, a mosógépből előkerülő ruhák 80%-a nem sportcucc volt, és nem kaptam fel a fejem féltékenyen, ha a körúton elhaladt mellettem egy futó. De már így van, így élek, és az elmúlt két hónapot – kezdve az április 2-i Kisduna Maratonnal, egészen a Kinizsi 100-ig igencsak megtoltam, így, “vegyesbe”.

Nagyon bejött ez az egész futás-túra kombináció, 0 sérüléssel, 0 idegi alapú túledzettséggel (ó február, te csodás…) a hétközbeni “rápihenések” miatt picit néha szenvedve, de abszolút tudtam tartani az általam ideálisnak tartott boldogság- és fejlődés szintet. A boldogság alatt persze ne azt a szárnyaló felhőtlent értsétek, inkább egy ilyen “felmászok, és körülnézek kicsit, aztán mászok tovább” típusút. Tipikus. Szóval voltak nagy megzuhanások, igen intenzív kiszenvedések bizonyos lelki nyomorok kapcsán, amiken muszáj volt előbb-utóbb túlesni, de egy-egy szakasz végén mindig éreztem, hogy megérte.

Ebben az időszakban jöttem rá arra is, hogy maradok. Maradok ebben az egészben, amibe közel 3 éve véletlenül belemásztam, elmúlt a fellángolós, rózsaszín szemüveges szakasz, és a szerelem tartóssá vált. Ez magával hoz egy rakás olyan döntést, elhatározást, célt, ami egy ilyen elköteleződés mellett alapvető, de ezekről egyelőre – főleg babonából – nem beszélek. Ami biztos, hogy ez az egész teljesen más helyre került. Főleg a futársa gondolok itt, mert – bár nagyon szeretem – a túra csak egy eszköz ahhoz, hogy egyszer majd ne csak az első 50-et kocogjam, hanem hosszabb távokat akár végig is fussak. Csak kivételesen tartom a fokozatosság elvét, talán mert tényleg nagyon akarom.

Szóval az új hely. Az új hely nagyon jó, nagyon stabil és hagy teret arra, hogy végre az élet más területein is túlzásokba eshessek. Itt a következő mindig az aznapi futás.

Azért persze vannak konkrétumok is, hosszútávú célok, kiskarácsony, nagykarácsony. Múlt vasárnap délután, mire kialudtam magam, Kriszti már meg is keresett azzal, hogy induljunk a K&H félmaton váltón. Vegán csapat, biztos jó hangulat. Miért ne? Azért felalkudtam maratonig…

Ez után jön majd Norvégia, és őszintén szólva a nyár további részére nem is látok nagyon rá még. Ami biztos, hogy szeptember 16-án szeretnék egy jó Velencei tó szupermaratont. De hogy addig egy Kékbalaton 100 és/vagy Night Run vagy más marathon csábításának engedek-e, igen kérdéses. Bár, ha abból indulok ki, milyenek azok a napok, amikor a futás “opcionális”, akkor ideje elkezdeni betörni az új futócipőket. Igen, mostmár veszek terepre is. Valamikor.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemkonnyueset.blog.hu/api/trackback/id/tr2112563393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.